Jót tett Bonnie Tylernek a napfogyatkozás, csak úgy jönnek az új lemezei

2015-ben és 2016-ban csak 1-1 válogatáslemez jelent meg Bonnie Tyler dalaival, míg 2013-ban, amikor az énekesnő az Eurovíziós Dalfesztiválon versenyzett és ettől volt hangos a sajtó, sorra jelentek meg a különböző kiadványok világszerte. 2015-ben a The Very Best Of Bonnie Tyler 2 lemezes deluxe kiadása jelent meg az Egyesült Királyságban, 2016-ban pedig a La Sélection Best Of 3CD Box Franciaországban. Idén nyárig nem történt semmi új a lemezpiacon, leszámítva, hogy maxi CD-n is kiadták az Axel Rudi Pell-l közös metál duettet. Szeptembertől azonban remek albumok jönnek majd.



Szeptember 1-jén jelent meg az It's a Heartache CD Németországban. A Delta Music kiadványán a nyolcvanas évek illetve a kilencvenes évek elei Dieter Bohlen korszakból való slágerek mellett a 2005-ös Wing albumról is hallható néhány dal.

November:
Bonnie On Tur Live DVD - USA Edition
Sokadik kiadása ez már Bonnie Tyler első DVD kiadványának, ami 11 évvel ezelőtt jelent meg először Franciaországban. Később az Egyesült Királyságban, Taiwanban, Brazíliában és Oroszországban is megjelent. Speciális CD+DVD kombóban pedig Thaiföldön és Szingapúrban. Most egy amerikai kiadással bővül a sor.

Remixes & Rarities 2CD
A legjobban várt exkluzív kiadású dupla lemezes kollekció, digitálisan felújított, CD-n eddig meg nem jelent dalokkal, remixekkel, speciális demo verziókkal jön majd a Cherry Pop kiadótól. A belsejében több oldalas részletes karriertörténet lesz gazdagon illusztrálva képekkel.

Ami még jön...elvileg...

December:
Holding Out For A Hero 3CD
Újabb 3 lemezes kiadvány a Sony Musictól. Valószínűleg ismét csak a nyolcvanas években megjelent három Columbia album dalai lesznek rajta. Egyelőre csak azt tudni, hogy a vonalkód már megvan a kiadványhoz, illetve, hogy egy lemezsorozat tagjaként jelenik meg majd, ugyanis Paul Young és a The Bangles dalaival is megjelenik egy ilyen triplalemezes box

2018. Január:
It's a Heartache / Lost in France CD
A Zyx Music egyik al-kiadója jelenteti majd meg jövő év elején, a címből gondolva csak a négy RCA lemezen megjelent dalokkal.

Ez a hirtelen megszaporodott kiadás talán az amerikai siker hatására lehet, ugyanis augusztus 21-én Bonnie Tyler az USA iTunes toplista első helyére robbant be, megelőzve a Despacitót. A Billboard toplistán a 13. lett a digitális eladási listán és a napfogyatkozás ideje alatt még a csapból is a Total Eclipse of the Heart szólt.

Megjegyzések