BONNIE TYLER TITKOS ÁLMAI – 30 ÉVE JELENT MEG A SECRET DREAMS AND FORBIDDEN FIRE ALBUM

1986-ban jelent meg BONNIE TYLER egyik legjobb albuma, ami minden Bonnie rajongó és 80-as évek kedvelőnek a polcán van a helye, akár bakelitlemez, akár CD formátumban, de nélkülözhetetlen darab. Bár a kritikusok szerint túl giccses, a toplistákon igen jó helyen szerepelt. Bonnie Tyler így mutatta be legújabb albumát 30 évvel ezelőtt. 



A LEGUTÓBBI ALBUM ELKÉSZÍTÉSÉNEL NAGYON GONDOSAN VÁLOGATTUK KI A DALOKAT JIM STEINMANNEL, A PRODUCEREMMEL, AKI HÁROM DALT IS ÍRT A LEMEZRE. AZ ELSŐ A „RAVISHING”, AMIT JIM SZERETETT VOLNA AZ ALBUM CÍMÉNEK IS ADNI. DE ÉN ÚGY GONDOLTAM, EZ A CÍM NEHEZEN TELJESEDNE BE, ÍGY LETT  „SECRET DREAMS AND FORBIDDEN FIRE”. RENGETEG DALT DOBTUNK KI, TÖBB MINT 100 NÓTÁBÓL SZITÁLTUK KI A LEGJOBBAKAT (AZ ELSŐZŐ ALBUMON 4-500 -ból VÁLOGATTUNK)






Az első dal amit rögzítettünk, a „No Way To Treat A Lady”  Bryan Adamstől. Az előző lemezemen is énekeltem tőle, a címe „Straight From The Heart”. Megkérdeztük, hogy nincs e neki néhány dala, az új albumomra. Bryan adott egyet  és később eljött a stúdióba is, hogy meghallgassa, nagyon tetszett neki, elégedett volt. Személy szerint én nagy Bryan Adams rajongó vagyok, Ő egy hihetetlen hang. Nagyon jó lenne vele duettet készíteni. De most Tina Turnerrel énekelt.
Ennek a lemeznek a tervezését már akkor megkezdtük, amikor a „Faster Than The Speed Of Night” promóciója véget ért. Szerettem volna már új dalokat, megkérdeztem Jimtől, hogy lenne-e a producere a lemeznek, de időközben ő más együttesekkel dolgozott. Kivártam, míg ideje lesz rám. Szeretek vele dolgozni, a legjobbat hozza ki belőlem és persze a legjobb dalokat szerezte. Ha valaki más lenne a lemez producere, nem énekelném a dalait. Jim írta a teljes „Bat Out Of hell” albumot Meat Loafnak és nagyon jól együtt dolgoztak Todd Rundgrennel, aki a lemez producere volt.  A „Bat Out Of Hell” minden pillanata briliáns. Már akkor arra gondoltam, mi lenne, ha ő lenne a producerem.  Jim sosem volt producere senkinek, mielőtt én meg nem kértem. Szerencsére írt nekem dalokat, és én nagyon szívesen éneklem, többek között a „Total Eclipse Of The Heart”-ot is. Ez a dal 3 hétig vezette az amerikai és európai toplistákat és világszerte listavezető volt. És persze ennek köszönhetően én voltam az első brit előadó, akinek az albuma a megjelenés napján a toplista első helyén nyitott. 






Készítettünk egy feldolgozást Freda Payne „Band Of Gold” című dalából, aminek a zenei világa teljesen eltér az eredeti verziótól.  Felturbóztuk szintetizátorral és dobgéppel. Bruce Springsteen  dobosa, az E Street Band tagjának, Max Weinbergnek közreműködésével, és úgy tűnt, ehhez a dalhoz ez nagyon jól passzol. Freda Payne verziója listavezető volt, remélem ez is hasonlóan sikeres lesz. 



Bejártuk egész New Yorkot a különböző dalokkal, majd három hétre kibéreltünk egy próbatermet és rengeteget  elpróbáltunk, hogy lássuk melyik működik a legjobban. A „Faster Than The Speed Of Night” felvételeit több stúdióban rögzítettük: a New Yorki Power Stationben Roy Bittannel és Max Weinbergerrel az E Street Band tagjaival, Larry Fasttel, aki a szintetizátoron játszott, Rick Derringer is velünk volt, de a fő gitárosunk Eddie Martinez volt, ő játszotta a „Rebel Without A Clue” gitárszólóját… én imádom az extázist, és ebben a dalban ez pont megvan, elképzelem, ahogy két test egybeolvad, épp úgy, ahogy a dal is kiteljesedik. Ez hihetetlen. Sok utómunka volt a gitárokkal, de a végeredmény így is fantasztikus lett. Úgyhogy ha hazamegyek, lejátszom az összes dalt, a B oldalas felvételekkel együtt és újra és újra meghallgatom. 




TODD
A háttér vokált Todd Rundgren énekelte. Ő rendezte a lemez háttérénekes anyagát, és ő is énekelt, még két remek hangú vokalistával. Todd egy nagyszerű énekes, szövegíró.  Jim megírta a „Loving You’s A Dirty Job (But Somebody’s Gotta Do It)’ című dalt, amit Toddal énekeltem. Megkérdeztük tőle, hogy lenne e kedve duettben felénekelni velem a dalt, és igent mondott. Ez lett az album első kislemeze. Nem mellesleg 18 hónap telt el a felvétel és a lemezmegjelenés között. Ez a dal túl gyönyörű ahhoz, hogy ne legyen sláger. Megeszem a kalapom, ha nem kerül fel a toplistákra a következő két évben! 

TIPIKUS JIM
Ez a dal tipikus Jim Steinman nóta. Két énekes, egy fiú és egy lány akik annyira szeretik egymást, hogy: nem tudok élni veled, de nem tudok élni nélküled sem. A dal vége nagyon erős, nagyon szeretik egymást és mégis harcolnak. 

POPE VIDEÓJA
A menedzserem David Aspden és én kitaláltunk jó lenne ehhez a dalhoz egy videoklip.  Volt négy video készítő céggel kapcsolatunk. Elküldték a forgatókönyv tervezeteket, de igazából egyik sem nyerte el túlzottan a tetszésemet. Tim Pope volt a legjobb, de még mindig nem találtam túl jónak a dalhoz. Tim felhívott és kérte, hogy találkozzunk, beszéljük meg. Ő egy pokolian jó srác, vette a fáradtságot és időt szakított rá, hogy a klip minden részletét kidolgozza, vázlatokat készített minden egyes jelenetről, mindent papírra vetett, ami a fejében járt. Nagyon jól életre keltette az egész történetet.  Addig a pontig sosem élveztem a videoklip forgatásokat. Sosem hívtak meg a videoklipek előkészületeire, azt hittem ez nagyon kemény munkát igényel. Amikor Timmel dolgoztam, minden megváltozott számomra, minden perce nagyon hasznos volt számomra. Rendületlenül megcsinálta azt, amit elképzelt és én is megtettem minden tőlem telhetőt. Ennek ellenére én nem vagyok színésznő. Én énekesnő vagyok!



Szóval én nagyon élveztem a munkát. Csupán egyetlen probléma merült fel a videoklip készítésekor, hogy Todd Rundgren éppen Amerikában turnézott és egyetlen fellépését sem mondhatta le. Több video cég is azt javasolta, hogy egy férfi sziluettje legyen a klipben, de ezt nem tartottuk jó ötletnek. Tim azt javasolta, hogy egy ismerőse, egy jjól ismert színész, Hywell Bennett helyettesítse Toddot. Mindenki tudta, hogy nem Todd énekel a klipben, de Hywell annyira tökéletesen hozta a formát, hogy azt hihetnénk, tényleg ő énekel. Ez a dal több más országban is felkerült a toplistákra, de mint mondtam, nem ez az egyetlen sláger. 



Desmond Child megírta a „Lovers Again” című dalt illetve ő írta az „If You Were A Woman”-t is. Mindkettőt nagyon szeretem.  Előbbi egy lassú, romantikus ballada. Egy párról szól, akik elváltak, de az egyikük meglát egy képet és titokban azt reméli, újra együtt lesznek. A másik Desmond Child dal, az „If You Were A Woman” jelenleg a 16. az alternatív toplistán. Az alternatív azt jelenti, hogy a klubokban, meleg bárokban, szórakozóhelyeken. Ez így már egész jó, korábban nem így vélekedtem. Amikor először meghallottam a dalt, furcsa volt bele gondolni, mi lenne, ha férfi lennék. Nem szeretnék férfi lenni, sőt, az igazat megvallva, nagyon boldog vagyok, hogy nő vagyok és nagyon jól érzem magam a bőrömben.





A „Holding Out For A Hero” akkor történt, amikor a Paramount Studios felhívta a menedzseremet, és megkérdezte tőle, hogy érdekelné e Bonniet egy dal, amit a Footloose című mozifilmben használnának. Én azt mondtam: Igen! De szeretném, ha Jim Steinman lenne a producere. De azt mondták, Dean Pitchforddal kellene dolgoznom. Végül Jim Steinmannel közösen szerezték a dalt, és Jim lett a producere. Mielőtt felvettük volna a dalt, bementünk a Paramount Stúdiójába és bepillantást kaptunk a filmnek abba a részébe, ahol felcsendül majd. Később a „Holding Out Fo A Hero” a filmzenei albumon kívül, kislemezen is megjelent. A „Footloose” Soundtrack albumon négy toplistás dal volt, de azok közül egyik sem az enyém. Valószínűleg megfeledkeztek róla. Aztán 18 hónappal később minden vasárnap az American Football Programme betétdala lett. Ezután az emberek minden csütörtökön ezt hallották, ugyanis egy amerikai sorozat, a „Cover Up” zenéje is ez  lett. Tehát heti kétszer hallották a dalomat a tv-ben és mindenki azt kérdezte a boltokban, hogy hol lehet megvásárolni. A lemezcég úgy döntött újra kiadja a dalt, a megnövekedett kereslet miatt. A toplista második helyéig jutottam vele, és három hétig tartotta a csúcspozícióját. Mick Jagger és David Bowie duettje volt a lista első helyén.



A „Before This Night Is Through” nem az album része, a bakelitlemezre nem került fel, a CD-n és a kazettákon hallható. A dalt Tina Turnernek írták és ő énekelte volna, de az utolsó pillanatban mégsem fogadta el. Ott volt a dal Tina kezében, de a stúdiófelvétel előtti utolsó pillanatban visszadobta. Ezután ajánlották fel nekem. A másik dal, ami szintén csak kazettán jelent meg, az „Under Suspicion”. Csak nyolc dal fért fel az albumra, mert Jim Steinman dalai nagyon hosszúak, 6, 7 de közel 9 perces is van. Persze készültek vágott verziók is, de azok csak a kislemezeken jelentek meg. Az „Under Suspicion”-t én írtam a bátyámmal, Paul Hopkinsszal illetve Peter Oxendale segítségével. A dal nagyjából arról szól, hogy ha lehunyom a szemem, akkor látom, mi folyik itt valójában. A dal stílusát a Frankie Goes To Hollywood együttes ihlette. A dalszöveg könnyű, de a címe elég hatásos.

RAVISHING
A „Ravishing” az egyik leghatalmasabb dal, amit valaha énekeltem. Ez egy igazán erőteljes dal, mint a „Rebel Without A Clue”. Amerikában igen népszerű a pankráció és nagyon sok rock rajongó követi figyelemmel az eseményeket. Az egyik legnagyobb név Hulk Hogan. Meghallgatta a dalt és annyira megtetszett neki, hogy ezt akarta használni bevonuló zenének így lecserélte az „Eye of the Tiger”-t az én dalomra. Ez a dal elsöprő hatású, és amikor Hulk bevonul vele az arénába és a tömeg őrjöng az valami fantasztikus. Ez a fickó egy hegy, aranybarna teste van, hosszú, szőke haja, hatalmas lábai. Hatalmas léptekkel vonul be a közönség elé az én dalommal. Ezt nagyon szeretem! Szóval eljött a stúdióba, hogy egy kicsit változtassunk a verzión. Nem akartuk, hogy teljesen ugyanaz szóljon, mint a lemezen a jogdíjak miatt. Hulk azt szerette volna, hogy csak a dal elején legyen ének. Ott voltunk a stúdióban és csak az ütemre ráénekeltük, hogy „Hulk! Hulk! Hulk!”.
Jim szövege fenomenális – The wind is like a finger tracing patterns on your chest… It’s so ravishing- el tudod képzelni, amikor a szél a mellkasát simogatja. 



Örülök, hogy ezen az albumborítón is látszik a teljes arcom. Ha veszek egy lemezt, különösen, ha női előadótól, akkor szeretném látni az énekes szemeit. Nekem fontos, hogy közelről is lássam az arcát. Mint például Tina Turnernél, ha hallgatom a lemezét, akkor elképzelem mellé az arcát is. Szeretem látni az énekest a lemezborítón, csak kíváncsi vagyok, semmi más, igaz hajlamos vagyok azt gondolni, hogy mások is egyetértenek velem. A CBS-nek megvan a maga művészeti részlege, ott döntenek a kiadványok látványterveiről. Az énekes ad ötleteket, de a döntés a tervezőkön múlik. Ezt tapasztalatból tudom. Bár szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a „Faster Than The Speed Of Night” album borítóján a teljes arcom van rajt, ez az új lemezem pedig a „teljes arcom”.
Minden promóciós lehetőséget megragadunk. Én véresen komolyan veszem ezt és nem is bánom, hiszen azt csinálom, amit szeretek, úgyhogy ebben is szerencsés vagyok. Soha nem nézek hátra, mindig csak előre és nem foglalkozom azokkal a negatív véleményekkel, akik nem hisznek egy-egy médiakampány sikerében. Ha nem élvezném, amit csinálok, nem csinálnám. Nem a megélhetésért éneklem, hanem azért mert szeretek énekelni. 

A TV fellépéseket is szeretem. Persze a koncertek a legfontosabbak számomra, mégis most a TV élvez prioritást, ugyanis ezen keresztül több emberhez tud eljutni az, amit csinálok. Turné is lesz, csak kicsit később, el kellett halasztanunk, mert az „If You Were A Woman” pillanatnyilag még nem jutott fel a toplistákra. Túl késő lenne már felfuttatni, mert itt a nyári szezon, az emberek nyaralnak. Kivárom a nyár végét és utána kezdjük el a turnét is. 



Megjegyzések