Bonnie Tyler Magyarországon koncertezett és ünnepelte születésnapját

2014. június 6-án a korai esti órákban megérkezett Bonnie Tyler Budapestre, ahol az RTL Klub Reflektor című műsorának nyilatkozott. Ezt követően Balatonalmádiba vette az irányt zenekarával együtt és a Ramada Hotelben szálltak meg. 

A Harley-Davidson Open Road Fest csúcspontjaként szombat este fellépő énekesnő már aznap délután 16 órakor hangpróbát tartott. Ez után sikerült a magyar rajongói oldalának két adminisztrátorának bejutnia hozzá a backstage-be, ahol születésnapja alkalmából köszöntötték és fotózkodtak, dedikáltak. Bonnie szokás szerint jó kedélyű és kedves volt. A rajongói oldal kérdésére, hogy mikor jelenik meg új albuma elmondta, hogy a zeneipar nagyon megváltozott és ma már nem a lemezeladás a jövedelmező, hanem a koncertek. Így hát most koncertezik egész nyáron. 

Ezt követően Bonnie visszament a szállodába és csak az esti órákban tért vissza a koncert helyszínére, ahol pontban 22 órakor lépett színpadra és 16 dalt énekelt el a magyar közönségnek. Örök klasszikusai mellett a Rocks and Honey című albumáról is előadott három dalt. A több ezres tömeg hatalmas ovációval fogadta minden dalát. A koncert egyik kiemelkedő pillanata volt, amikor Bonnie gitárosa, Matt Prior a Turtle Blues című dalban hallható gitárszólót kezdetben a tarkója mögött, később a fogaival pengetve játszotta el. De az estét mégiscsak az utolsó dal, a Holding Out for a Hero koronázta meg. Az őrjöngő tömeg Bonnival együtt énekelte a dalt, majd a végén Dobai Attila gurult be a színpadra hófehér Harley-ján és egy csokor virággal köszöntötte az énekesnőt, majd egy speciális ajándékkal kedveskedett neki, amibe kezdetben beleszólt a technika ördöge, de kisvártatva elkezdődött a tűzijáték Bonnie Tyler tiszteletére, aki meghatódva koccintotta pezsgőspoharát a Harley-Davidson Magyarország vezérigazgatójával. A közönség pedig magyarul énekelte el a Boldog Szülinapot című dalt Bonnienak.

A koncert után negyed órával kiürült a nagyszínpad előtti tér, de néhány kitartó rajongó és Bonnie magyar rajongói oldalának vezetői Matt Davisnek, Bonnie menedzserének köszönhetően újra bemehetett az énekesnőhöz a színpad mögé, aki átöltözve, puszival várta őket és még egyszer pózolt velük egy-egy kép erejéig. Bonnie elmondta, hogy férjétől egy gyönyörű igazgyöngy nyakláncot kapott, amelyben két gyémántkő is van és hogy hamarosan New-Yorkba repülnek.

Bonnie Tyler idei magyarországi koncertje tehát hatalmas siker volt és nem csak a motorosok körében, hiszen a fiatalabb korosztály mellett idősebbek is kíváncsiak voltak a legendás énekesnőre, aki napokig a magyar írott és internetes sajtóban szerepelt. Bonnie szereti hazánkat és szerinte a magyarok tudják hogyan kell bulizni, mindig nagy szeretettel fogadták őt itthon és reméli, hamarosan újra visszatérhet. 

Vasárnap, Bonnie születésnapján együttese megpelte az énekesnőt és a balatonfüredi Borcsa Étteremben ünnepeltek, ahol Bonnie egy epertortát kapott tüzijátékkal. A banda tagjai a facebookon posztoltak képeket az ünneplésről, ami valószínűleg emlékezetes marad majd.

KÉPEK ÉS VIDEÓK:

HOLDING OUT FOR A HERO + BONNIE TYLER BIRTHDAY CELEBRATION 
 

 TOTAL ECLIPSE OF THE HEART



HIDE YOUR HEART
s

soundcheck - ALL I EVER WANTED

TOVÁBBI VIDEÓK A YOUTUBE-ON! 









TOVÁBBI KÉPEK A FACEBOOKON: BONNIE TYLER HUNGARIAN FAN SITE

Megjegyzések