Csak jövő tavasszal jön Bonnie Tyler új albuma


Bár már 2009 óta várják a rajongók, úgy tűnik, csak 2013 tavaszán várható a megjelenése, legalábbis az egyik brit magazin szerint. Bonnie már 2008-ban nyilatkozta, hogy hamarosan új albummal jelentkezik, amelyre Jim Steinman már 5-6 remek dalt írt, ám ebből nem lett semmi, Steinman viszont ez idő alatt bekerült a Zeneszerző Hírességek Csarnokába. Idén év elején már Demond Childdal közös fotó került fel a producer és zeneszerző twitter oldalára, ahol Bonnieval ölelkezik a stúdióban. Kiderült, hogy új albuma country-rock stílusú lesz és a BBC Radio1 jóvoltából a lemez egyik dala is nyilvánosságra került. Akkor nyárra ígérték a megjelenést, Bonnie azonban Budapesten már azt ígérte, idén év végén, karácsony környékén jelenik meg a Rocks and Honey.

A késés oka csak sejthető. Egyrészt a 2013 február-március hónapban a Rock Meets Classic 2013 turnén vesz részt Bonnie, mint speciális sztárvendég, így 4 ország, 18 városában lép majd fel, így szinte lehetetlen, hogy új albumát promotálni tudná. Másrészt Bonnie még mindig a francia Stick Music lemezkiadó honlapjának főoldalán szerepel és egyelőre nincs információ, hogy az új lemez melyik kiadó gondozásában jelenne meg. 

Egy biztos, a Rocks and Honey 2013 áprilisa előtt biztosan nem jelenik meg, többek között az énekesnő elfoglaltsága miatt. Viszont a 2005-ös Wings című nagylemeze szeptember 11-én jelent meg újra, az internetes webshopok szerint ugyanaz a 16 dal szerepel rajta mint az eredeti kiadáson, csupán a borítón látszik némi eltérés.

Megjegyzések